Szokás szerint Réka értem jött ezen alkalommal is.A tarjáni buszmegállóhoz közel volt Réka anyukája ,Ildi. Mivel udvarias próbáltam lenni, hátra ültem miszerint ne én határozzam meg hova ülne az anyukája, hisz nekem bárhol jó.Parkoló helyről kifele tolatva koccant Réka, benézte a mögöttünk lévő kocsit, beszól az anyukájának , hogy az én nagy fejemtől nem látott.Amúgy se látta volna mert holttérbe volt.
Mire a lakáshoz értünk Rékának nem kicsit volt nagy a feje, idegállapota a tetőfokán lehetett.Gondoltuk eszünk valamit, Réka nekiállt melegszendvicset csinálni, közbe folyamatosan szívta a vérem, miszerint lehet jobban járnánk ha hazamennék meg ilyesmik.Nem kis utálatot olvastam le az arcáról,késsel a kezében meg igazán veszélyesnek tűnt, anyukája előtt szóvá is tettem hogy ki tudja mire lenne képes vele.Káromkodott mint egy kocsis, nagyon szánalmas volt, ekkor gondolkoztam el utoljára hogy tényleg erre van-e szükségem. Aztán elkezdtünk átöltözni alkalmiba,miközben néztük Vilmosék esküvőjét.
Mindent összeszedtünk amit vinni akartunk,irány Gyarmat, azaz Balassagyarmat.43 kilométer tarjántól. 1 re oda is értünk, szép volt jó volt, minden lement normálisan.Azaz "elballagtak". Mert hogy ugye ketten voltak, Réka barinöje Ramy meg Ákos, ugye mindketten jó cimbijeim lettek még korábbról.A végén Ramy szülei mondták, illetve kérték miszerint mi lenne ha mi vinnénk Ramy-t haza, mert a kocsiban nincs több hely.
Mi sem természetesebb,átséltálltunk a kocsihoz.Ramyval nyitottunk egy üveg bort,Réka ugye nem ihatott mert vezetett,dúgóhuzó hijján ujjal próbáltam benyomni a dugót, de nem ment, Ramynál volt toll.Összekevertük egy müanyagosba a bort és kolát, majd elindultunk visszafele Tarjánba.
Este inni akartunk, ezért be kellet ugrani a TESCO-ba,anyuja hivta is pont útközbe telefonon, hogy kenyér is kéne.Kiszálltunk a parkolóba, Ramy rágyújtana, de nem találja a táskáját sehol.Átkutattuk a kocsit, sehol semmi.Rájöttünk hogy a kocsi tetején maradhatott mikor a bort nyitottuk Gyarmaton, 43 kilométerrel odébb.Frenetikus.Ha már itt vagyunk vásároljunk be, mindent ami kell estére, 2 vodka fanta narancs,stb, 6 rongy mínusz.Közbe Réka kapott megint egy hívást az anyujától, sírva fakadt.Ramyval összenéztünk, nem értettük mi lehet a baj, mert ő nem mondott semmit se.
Szóval bevásároltunk akkor spuri vissza, irány Gyarmat, oda vissza ahol parkoltunk, ahol a bort nyitottunk.Átkutattuk a környéket, még a kukákba is belenéztünk,de semmi.Kb egy órát kerestük mire eszünkbe jutott újra hogy a rendőrkapitányságon meg kellene nézni.
Nem találtunk jó parkolóhelyet, ezért a sarkon tudtunk csak megállni.Így csak a 2 lány ment be én addig kint vártam a kocsiba.A táska előkerült de a pénz meg a a cigi nem. Az iratok hiánytalanul benne voltak.Mindenki félig happy, irány vissza tarján.Akkor este kis iszogatás, semmi extra nem történt, nem is értem ezt miért kell leirnom ha másképp lenne odákat zengtem volna;) Másnap délbe keltünk, a tarjáni levegő jól altat.
Dél utánra hivatalosak voltunk egy garden partira.Réka megint idegbeteg lett pillanatok alatt mert Ramy meg Ákos nem nagyon reagált ránk.Megnyomta a laptopján a DVD eject gombját, a tálca ki is jött, majd olyan erővel visszalökte, hogy az majdnem letört, még 2x eljátszotta ezt.Az eddigi hangulat csak még jobban fokozódott mert Réka vett ajándékot a garden parti házigazdájának, aki szintúgy Réka és szülinapos.Tehát vett ajándékot és csinált nem kevés salátát, ezzel nem is volt gond míg a házigazda le nem adta az igényét hogy mindenki adjon be egy ezrest a hús miatt miszerint a fej adag ennyire jön ki.Hogy értse mindenki 4 kiló hús 12 emberre.Ezen volt kiakadva Réka hogy rajtunk akarnak meggazdagodni, van benne realitás.Összepakoltunk mindent ami kellhet, felvettük Ramy-t meg Ákost kocsival, ők üres kézzel jöttek.Mi ugye vittük az ajándékot, a salit ,a bort, kólát kb ennyit.
Sikeresen " koccanás mentesen meg érkeztünk.Kb 6-7 ember volt ott akikből kettőt ismertem előzőleg, a másik Rékát és az ő Zoliját.Réka megint nem ihatott hisz kocsival vissza kellet mennünk majd.Addig is mondták hogy 2 ismijük itt van nem messze, ugyan legyen szíves értük menni.Barinőjével ketten beszálltak az ASTRA-ba.Takarásba voltak nem láttuk mi történik. Többször hallottuk felpörögni az ASTRA motorját, mivel sokszor leállt a motor mert hibás nem volt szokatlan, de nem ennyiszer pörgeti Réka.
Jobb első kerékkel bebillent a csapadék elvezető árokba, nem volt mély,de a kocsi hátsó kereke nem fogott talajt kb 50 centi magasan lehetett.Megkértem a lányokat hogy üljenek be a csomagtartóba.A lányok nem voltak elég táposak,meg kellet emelnünk Ákossal a kocsi elejét hogy kijusson az ASTRA a mélyedésből.Mivel a logisztikában dolgozom gyakran borul meg 3-400 kilós raklap, illetve hajtok le a betonról a fűre, ezért egy ilyen ügy nem okoz fejfájást;)
Tehát Réka ügyes volt megint csak , állítása szerint ilyen nem volt még.Mindegy.
Rékáék elmentek, mi addig Ramyékkal ittunk rendesen, ment a mosolygás tutira.Kiderült régebbről hogy Réka sosem nézte jó szemmel hogy Ramyval beszélgetek, bevallotta hogy féltékeny rá, okot márpedig nem adtam neki.Mondjuk Ramynak voltak kérdései felém, pl olyan hogy " hogy nyalok ki egy lányt" stb. De szerintem ezek az irányított kérdéseivel arra volt kíváncsi hogy mi jött össze már Rékával, hisz a régi dolgai közismertek voltak.
Mondjuk itt jegyezném meg hogy Réka nem kicsit hazudott Ramynak, miszerint azon kívül minden volt már.Egyértelműen Ramy egyből hozzám fordult a megerősítésért, bár érzékelte hogy nem kicsit sántít a téma.
Tehát mindenki visszatért, elkezdtük sütni a húst, illetve Réka Zolija állt neki, gondoltam mint házigazda pasijaként ez természetes.Még nem került szóba hogy akkor mikor is adunk és hogy mennyi pénzt is, hálelúja.Vettek röpi labdát is vagy mit, tehát még 50Ftval szálljon be mindenki!!Mekkora egy zsidó társaság ez!! Nekem személy szerint az a hétvége 13 rongyomba fájt, ráadásul 3 nap alatt "jól sem jártam"- gondolom ezt nem kell kifejtenem.Persze a röplabdát pont kaja után találták ki, agyasok.
De biztos ha tartanák saját szülinapi bulit, nem kérnék semmit se.