Az este jól telt ittunk meg néztük a puncikat keringeni a rúd körül.Tehát Réka utána 2 hétig sokszor jött ezzel miután már ugye összejöttünk, minden night clubról és sex shopból amit látott a körúton a Mambó jutott az eszébe és persze a fejemhez is vágta.
Semmi baj, a kecskeméti esetet én is a fejéhez vágtam és az már jócskán nem akkor volt mikor még épphogy összejöttünk,hogy ugye tudtunk volna együtt aludni péntek meg szombat de inkább lehúzott kecskére, meg persze hogy mással jó pofizott meg a szemembe mondja hogy hazudok, persze mivel be volt rúgva nem emlékezett erre sem.
Kaptam egy hívást, Tamás volt, mivel neki is akkortájt van a szülinapja mint nekem, tartsuk egybe és kérdeztem mi a tervük, hisz megint azokkal a srácokkal mennénk mint a múltkor - mit szólnál a Mambóhoz megint?Mondom jó, szólok Rékának hogy megyek, hisz egyszer vagyok 25 éves.Persze kicsapta a balhét hogy miért kell oda menni megint stb
Voltam Alleeba shoppingolni, kaját ,nem mást, mivel egyedül voltam :D Nővérkémmel beszéltem fél órát, mondta hogy lehet hogy tényleg nem kéne mennem hisz nem elég erős ehhez a kapcsolatunk Rékával.Döntést hoztam.Felhívtam Rékát hogy mégsem megyek , erre ő meg hogy menjek nyugodtan, mert ők meg mennek FLUOR koncertre.
Szóval péntek hazaértem 5-re 8-ra volt beszélve a találkozó Tamásékkal.De mivel jól összebasztunk indulás előtt gondoltam megpróbálok békülni de ez esélytelen volt, ismerve a Rékát, tehát 8 helyett fél 10 re értem Tomiékhoz.Persze Réka lenyomta addig az egész menüt míg a gép előtt voltam, hogy akkor nem is jön értem Bp-re (mert hogy úgy olcsóbb), magamtól meg ne is menjek, mert nem akarja.Telefon meg este nem lesz nála tehát hívni se tudom majd, és persze ki tudja mi történik majd ha iszik és megy bulizni...
Tamás fele félúton felhívtam hogy beszélgessünk már.Hihetetlen módon fel is vette a telefont és meghihetetlenebb hogy mindent meg tudtunk beszélni, persze megint félreértések sorozatát kellet átbeszélni hogy megértsük egymást.Mindketten bocsánatot kértünk és kaptunk is.Minden rendben, mindenki boldog és megy minden tovább.Közbe ugye haladtam a célom fele,SMS-ek jöttek mentek közbe.Tomiékhoz érve elkezdtünk inni, illetve próbáltam útól érni a többieket ivásban:D
Miközben mentünk át Mori 2-be akkor is beszéltünk. A helyen nem volt semmi említésre méltó, max annyi hogy alig tudtam bocsánatot kérni az emberektől, hisz mindenki a másik sarkát taposta.Térerő a föld alatt meg nincs, időközönként felmentem a "felszínre" hogy esetleg kaptam-e valamit.Beszéltünk ott is persze.
Végül is fél 2 kor elléptünk, a fiúk mentek tovább én meg hazafele vettem az irányt.Hisz 7 óra és kezdődik az angolom.Mondtam Rékának hogy 2 re otthon vagyok, ő meg gépezik tehát fogunk tudni még beszélni.
Hazaérek és beszéltünk is,voltak a klubba de nem volt semmilyen FLUOR koncert, mert hajnali 2-kor volt.Minden rendben történt, az utolsó 5 percben benyögi hogy ha már beígérte nem csinál segget a szájából.Tehát ne is menjek másnap, ne is keressem stb Mindezt kb hajnali 3 kor...Innentől kezdve nem aludtam túl sokat, 7-re beállítottam a wekkert,hogy akkor megcsinálom az angol leckét, de persze nem lett belőle semmi semmi.Sőt olyan hulla hangulatom volt hogy inkább nem mentem angolra.
Írtam Rékának űzit hogy gondolja át stb, mondta hogy 10-ig választ ad...
én meg addig hadj izguljak hogy ugyan már mi is lesz.Anyum is egyértelmüen látta hogy baj van,látszódik ez rendesen rajtam, én meg csodálkozhatok hogy miért nem tudok felszedni egy kilót se...Végül is beadta a Réka a derekát, elindult felém találkoztunk is a Stadionoknál.